2 Corinthians 2
1 Föltettem magamban, hogy nem szomorúságotokra megyek ismét hozzátok,
2 mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki derít föl engem? Csak nem az, akit én szomorítottam meg?
3 Ezt is azért intéztem el levélben, hogy amikor odaérek, ne szomorítsanak azok, akiknek örülnöm kellene. Hiszen meggyőződésem mindnyájatokról, hogy az én örömöm valamennyietek öröme.
4 Sűrű könnyek közt, szívem nagy szorongásával és aggodalmával írtam nektek, nem azért, hogy megszomorítsalak, hanem hogy lássátok, mennyire szeretlek különösen titeket.
5 Megbocsátó szeretete. Ha valaki megszomorított, nem annyira engem szomorított meg, hanem részben, hogy ne túlozzak, mindnyájatokat.
6 Elég az ilyennek az a büntetés, amellyel a többség sújtotta.
7 Inkább bocsássatok meg neki és vigasztaljátok meg, hogy a túlságos szomorúságtól kétségbe ne essék.
8 Ezért arra kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.
9 Azért is írtam, hogy próbára tegyelek titeket és lássam, hogy engedelmesek vagytok - e mindenben?
10 Akinek pedig megbocsátotok, annak én is. Krisztus színe előtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalában volt még mit megbocsátanom.
11 Nem akarjuk ugyanis, hogy megejtsen minket a sátán, hiszen szándékai nem ismeretlenek.
12 Apostoli szelleme. Mikor Troászba érkeztem, hogy Krisztus evangéliumát hirdessem, bár a kapu nyitva állt előttem az Úrban,
13 lelkemnek mégsem volt nyugta, mert nem találkoztam Titusz testvéremmel. Búcsút vettem tehát tőlük és átkeltem Makedóniába.
14 De hála legyen Istennek! Ő Krisztus (Jézusban) mindenkor győzelemre segít minket és ismeretének illatát mindenütt elterjeszti általunk.
15 Mi ugyanis Krisztus jó illata vagyunk Istennek azok közt, akik üdvözülnek, s azok közt is, akik elkárhoznak.
16 Ezeknek halált jelentő hullaszag, azoknak meg az élet éltető illata.
17 Ki a rátermett erre? Mi nem tartozunk azok közé, akik nyerészkednek Isten igéjén, hanem őszintén, mintegy Istenből beszélünk, Isten színe előtt Krisztusban.